Miért van az, hogy semmi olyat nem tudok nyugodt szívvel megtenni, amiről nem tapasztalom, hogy közvetlenül okoz testi vagy lelki örömöt valakinek?
Miért van az, hogy gyakorlati dolgok közül csak azt szeretem tanulni, ami a saját, de sokkal inkább valamelyik barátomnak közvetlen hasznára lehet? Miért szeretek másoknál vasalni, mosogatni, akik nagyon elfoglaltak? Miért szeretek csak másoknak főzni? Miért szeretem annyira kitalálni, hogy kinek mire van a legnagyobb szüksége éppen? Miért tudok csak szívességből olyan dolgokat elolvasni, átnézni, átgondolni, utánajárni, kiegészíteni, ami valamelyik barátomnak kell? Miért érzem úgy, ha nem egy személynek, hanem egy feladatért dolgozom, hogy elvtelenül eladtam magam, a szabadságomat? Még akkor is, ha a feladat, amit végeznem kell, nem ellenkezik az elveimmel? Egész eddigi életemben csak akkor látták hasznomat, ha valaki kedvéért dolgoztam.
Miért van az, hogyha egyetértek valakinek az elveivel és az értékrendjével, ha hiszek benne, akkor szinte mindegy, hogy kávét főzök, inget vasalok, kereket cserélek, vagy controlling rendszert építek neki, bármit amire szüksége van?
Miért van az, hogy kifejezettem szomorú vagyok, ha pénzt kell elkérnem valamiért, amiben segíthettem bárkinek?
Pedig egyébként örömmel elfogadom, amit szívből adnak….
