K. István budapesti lakos legálisan beszerzett, egészségre ártalmatlan növényi eredetű festékkel művészileg önmegvalósított éppen, amikor megszólalt az óvónéni:
- Pistike, légy szíves ne kend a falra a spenótot!
Istvánt megdöbbentette ez a keresetlen stílus, amivel megzavarták az alkotói tevékenységben.
- Waáááárrgggghhh, hüppp, hüpp, váááááá, de neeeem! – fejezte ki felháborodását afelett, hogy félbe akarják szakítani az önmegvalósítás folyamatát.
- Pistike, ne kezd megint, ilyet nem lehet az oviban csinálni és kész! – próbálta elejét venni a helyzet rosszabbra fordulásának Óvónéni.
- De én akkor iiiiiiiiis!! – Állt ki az alkotói szabadsága védelmében István, és hogy ne csak szavakkal fejezze ki az ellenállását, hozzálátott folytatni a műalkotást, szemében a meg nem értett művész könnyeivel.
- Otthon csináljad, Pistike, ha Anyukád megengedi, itt nem szabad! – javasolta a Julcsi néni.
- De otthon neeeeem jó!!! – utasította el a kompromisszumot István, aki az otthoni első spenótos festés óta kizárólag rendelkezésre álló kiwi illatú, banánszínű, eperízű gyümölcsjoghurt textúráját nem ítélte alkalmasnak az önkifejezéshez, ezért inkább elfogyasztotta azt. S mivel Julcsi néni kezénél fogva megpróbálta a mosdóba hurcolni, hogy lemossa róla az alkotás folyamatában rákerült spenótot, kénytelen volt tettlegességre ragadtatni magát. Egy hirtelen, bátor mozdulattal a földre hasalt, majd öklével és lábával hadonászva, teli tüdővel próbálta felhívni a jelenlevők figyelmét az őt ért igazságtalanságra.
- Mi folyik itt? – lépett be a szobába Ancsi néni, a másik óvónéni, majd egy pillantással felmérte a helyzetet. Ancsi néni nem volt híve az erőszaknak, ezért úgy gondolta léteznie kell békés megoldásnak is.
- Pistike, figyelj csak, ha elmész megmosdani, akkor előveszünk egy rajzlapot és a zsírkrétákat, vagy vízfestéket, amelyiket szeretnéd, és festünk együtt, jó?
István elhallgatott, szipogva mérlegelte az ajánlatot…
- Nem keelll rahajzlaaaap! Nem jóóóó! – ordította néhány pillanattal később.
Az óvónénik tanácstalanul egymásra néztek, kitessékelték a többi gyereket az étkezőből, István befejezte a másfél méteres életnagyságú spenót óriáskígyót az étkező falán, ami természetesen nem fért volna el a rajzlapon, kis idő múlva kiment kezet mosni, és csatlakozott a többiekhez.
- Legyen olyan kedves, Rózsika, a szokásos dolgok mellett, mossa le az étkezőben a csempét is! – mondta Igazgató néni a takarító néninek a folyosón este.
- Hát persze, rendben van. – sóhajtott Rózsika néni, mert neki is valamiből etetnie kell a családját, és végülis hetente egynél többször csak ritkán érzett István ihletet.
így ment ez, hétről hétre, István művészetét érdeklődve kísérte figyelemmel M. Piroska csoporttárs, aki egyre erősebb késztetést érzett, hogy csatlakozzon ehhez az új, forradalmi irányzathoz.
Majdnem karácsony volt már, amikor megtörtént, hogy K. István hozzátartozója, akinek a hatáskörébe tartozott a fiatal művész otthonába szállítása, a havazás okozta közlekedési nehézségek miatt, csak nem akart megérkezni a Mákvirág Óvodába. István gondterhelten üldögélt, és unalmában kisomfordált a folyosóra, egészen az étkezőig, ahol égett a villany.
- Rózsika néni, te micsinálsz?
- Már csak lemosom a csempét, és utána sietek haza a családomhoz.
Senki sem tudta miért, de István úgy döntött, hogy a továbbiakban falfestés helyett inkább gyurmából készít életnagyságú óriáskígyót.
